5. Fejezet

Sziasztok, az előbb böngésztem át a statisztikákat és 120 oldalmegjelenítésnél tartunk. Nagyon köszönöm, hogy lelkesen olvasgatjátok. Ismét meghoztam az új részt a szerdai szokásokhoz híven. Jó olvasást!

Sétáltam az erdőben. Fehér, hideg lepel fedte a tájat. A fák ágain ékes ékkőként ragyogtak a fehér pelyhek alkotta halmok. Az ég ragyogását elfedték a felhő takarók. Lepillantottam a ruhámra, szikrázó vörös tűzként ölelte körbe a testemet, a több réteg anyag valódi lángokként lobogtak a lábaimon. A mellkasomat millió apró kristály változtatta földöntúlivá. A hátamon éreztem a szél hideg leheletét, mint egy fagyos sóhajt. A loknikban végződő sötétszőke hajamon gyöngyökbe gyűltek a hópelyhek. Egy sötét árny suhant el felettem. A szememet a tollas árny testére szegeztem. Noel korábban "alkotott" hollója vészjósló szárnycsapásokkal keringett körülöttem. Ismét éreztem a forró erő kicsorduló teltségét. Elragadott a mézes madzagot húzogató kíváncsiság. Mire vagyok vagy lehetek képes? Hogyan jutottam a végtelen hatalom birtokába? Miért nem szóltak a szüleim? Mit titkolnak még? Miben hazudik nekem Noel? Reagáltam? A kérdések özönvízként öntötték el az agyamat. Nem sokáig töprenghettem az infókra vágyó gondolataimba temetkezve, mert Noel meleg kezének tapintása visszarántott a valóságba, pontosabban az álombeli valóságba.

- Szívem, indulnunk kell! Hope és a többiek feltartják őket, de nincs sok időnk. - sürgetett a hangja. Kivételesen hallgattam rá és futottam, ahogy a lábam illetve a tűsarkú engedte. Nem sokat haladtunk, amikor egy fehér nyílvessző belefúródott a combomba. A testemet a pillanatnyi bénultságot okozó fájdalom elragadta és a földhöz ragadta. A bőrömet  váratlanul érte a hideg hó érintése. Felsikítottam. Szinte kívülállóként bezárva rekedtem a testem alkotta börtönbe, egy ketrecbe, ahol nem tehetek semmit a kínok ellen, megragadtam a tollból készült hófehér nyilat és kirántottam a húsomból. A vér lecsorgott a lábamon, hatalmas foltban beszínezve a havat. A tollvessző véres pompában egyensúlyozott a kezemben, mielőtt kiesett volna a markomból és a földre zuhanva rengeteg tündöklő szilánkká tört. Megrészegített a tudatomba ivódó látvány. Az arcomat két erős kar tartotta meg a földre zuhanástól.

- Minden rendben lesz. Meggyógyítalak. - Noel a lábamra tette a kezét és sötét energiájával beburkolta a sérülést. A szemem egy gyanús villanáson akadt meg. Elrugaszkodtam és minden erőmet összegyűjtve ellöktem Noelt. Egy fehér golyó repült a vállam irányába, rekedtségig sikoltottam, amikor...

Ölelő karok fogságában ébredtem a fájdalom fogságából.

- Mi történt? Sikítottál, hánykolódtál és a nevemet kiabáltad, ami átlagosan élvezek, de most a frászt hoztad rám, szivi. - tényleg megviselte, mert az arca aggodalmas ráncokba szaladt.

- Rosszat álmodtam. - feleltem magam elé bámulva. A szemembe gyűlő könnyeknek utat adtam és hangtalanul sírtam. A könnyek versenyt futottak az arcomon. 

- Mit álmodtál? - kérdezte, miközben finoman letörölte az égető cseppeket az arcomról. Mélyen a szemébe néztem.

- Egy erdőben voltam, esett a hó. Megjelent előttem a holló, amit a furgonban mutattál. Nem sokkal később te is előbukkantál. Azt mondtad menekülnünk kell, nem ellenkeztem, mert a gerincemben éreztem a hideg bizsergést. Futottunk, de eltalált egy fehér tollból készült nyílvessző, túl mély volt a seb, elvéreztem volna, megakartál gyógyítani, de egy alak ismét rád célzott ellöktelek a golyó útjából, ami a vállam irányába suhant, de mielőtt a húsomba mélyedhetett volna felébredtem. - megborzongtam, ahogy felidéztem a rémes álmot. Újra könnyek lepték el a szememet.

- Semmi baj. - nyugtatgatott Noel. Apa jutott az eszembe, hogy minden éjszaka ott volt mellettem, minden rémálmom után ő vigasztalt. Elkomorodtam. Sokáig nem szólaltunk meg. Noel simogatta a hátamat, a hajamat. Átöleltem a térdeimet és próbáltam kiverni a fejemből a vér látványát.

- Biztos segítene valami, ami eltereli a figyelmedet. - próbálkozott kedvesen Noel.

- Mire gondolsz? - gyanútlan voltam, hiba volt.

- Esetleg énekelhetnél nekem valamit egy igen szenvedélyes tánccal körítve, hogy művelhessem a tudatlan agysejtjeimet. Biztos jó hangod van és a mozgásodra is igen kíváncsi volnék. - közölte Noel kacér mosollyal.

- Mekkora egy barom vagy. - nevettem, mert ezen az ajánlaton csak nevetni tudtam. Annyira röhögtem, hogy a szemem újra megtelt könnyekkel. A nevetésből párnacsata kerekedett, de egy váratlan ütéssel lelöktem az ágyról. A padlón elterülve még jobban nevetett. Kihasználtam a helyzetet és elfoglaltam a hatalmas ágyat, a párnák finoman tartották a fejemet, a takaró a nagymamám parfümjének kellemes illatával vett körbe. A fellegekben éreztem magam, a lehető legjobb helyen voltam messze a véres és ragacsos veszélytől. 

- Örülök, hogy kitomboltad magad, szivi, de szeretnék aludni, úgyhogy húzódj arrébb vagy rád mászok. - bökdösött Noel. Csináltam pár centi szabad helyet, de keveset, ahhoz, hogy kényelmesen lefekhessen.

- Te akartad , szivi. - suttogta Noel. Pár pillanat múlva egy test szögezett az ágyhoz. Az izmoktól domborodó karjai a fejem két oldalán támaszkodtak. Hosszú lábaival átkulcsolta a lábaimat. A szabad kezeimmel ütögettem, de a hideg szempárban eltökéltség csillant. Elvesztem a pillantásban, a kék szempár megigézett és foglyul ejtett. A szája nagyon lassan közeledni kezdett a számhoz. Óvatosan bólintottam, még közelebb hajolt és puha ajkait az ajkaimra tapasztotta. Eleinte gyengéden, de minden sorsfordító pillanattal egyre jobban átéltük a szenvedély sötét bugyrait. A kezeimet a jól kidolgozott hátára csúsztattam. Finom bőrén apró jeleket rajzolgattam az ujjaimmal. Örökre így maradtam volna, megértettem, hogy ami ellen küzdöttem véglegesen utolért és minden ízében élveztem a békét. Elszakadt az ajkamtól.

- Na fejlődtek a csókkirály ajkaim, szivi? - kérdezte Noel lihegve. Egyetlen szó nélkül ellöktem. Nevetve mászott a helyére. Oldalra fordultam és igyekeztem nem megfojtani álmában. Nem sokáig élvezhettem a pusztító álmoktól mentes sziesztámat, mert a fojtogató köd elragadott a rémségek földjére.

Felültem az ágyban, a rugók finoman sikoltoztak a súlyom alatt. Noel békésen szuszogott mellettem. A lábai belegabalyodtak a lábaimba. Óvatosan kihúztam őket és kisétáltam a sötétben úszó szobából. Lekocogtam a lépcsőn ügyelve a nyikorgó fokokra, mert ha felébresztem az alvó oroszlánt, váratlan következményekkel kell szembenéznem. Kinyitottam a gótikus motívumokkal díszített bejárati ajtót és kimerészkedtem a titkokat és hazugságokat rejtegető éjszakai világba. A hold némi kék fénnyel töltötte be a növényeket és a bőrömet. A riasztó erő uralmat nyert a testem felett. Minden idegszálamban menekülni vágytam, de az erő beivódott a sejtjeimbe és követésre kényszerített a haladásra. A lábaim akaratlanul is vittek az ismeretlenbe. Némelyik bokor beleakadt a vékony hálóingembe és elszakította. A bőröm is olyan könnyedén szakadt, mint az anyag. A vérem több helyen is kicsordult  és lecsöpögött a földre. A lábaimon és karjaimon hosszú vágások nyújtózkodtak. Egy álombeli tisztásra értem, nem figyelt a környezetemet, mert mindent körbe vettek az elvadult növények. Háttal állt egy lány a tisztáson. Hosszú fekete estélyije ördögi erővel szállta meg a helyet és a személyt. A kék fény rávilágított egy általam, oly jól ismert tulajdonságra. Bonnie minden boldogság nélkül fordult meg és emelte rám a tekintetét. Mögötte végeláthatatlan tengerként díszelgett a tó. A vize akár egy zafír, úgy csillogott a sötét éjszakában. A hold csodálatos mása úszkált békésen a felszínén.

- Már vártalak. - a hangja jegesen csengett, illet a szoros, fekete, ruha költeményhez. - Hope keres titeket, bárhová mennétek is a nyomotokra bukkanna. Noelen kívül ne bízz senkiben. - nem hagyott időt a válasz adásra, mert fecskévé alakult. A fekete ruha tollakba rendeződött, enyhe sötétkék csillogással. Villám gyorsasággal cikázott, míg valódi célpontjába nem csapódott, vagyis a mellkasomba. Noel hollójával ellentétben nem szállt meg semmilyen rettegett borzongás, csupán a szétrobbant tollak hevertek körülöttem. Ennyi maradt Bonnie fecske alakjából. Pár szenes madártoll. A kezembe vettem egyet közülük és az ujjaim között forgatva ezt a különös sötétkék csillogással bíró tollat egy különös érzés vett erőt rajtam. Felnéztem és egy fehér ruhás nő állt előttem. A fehér ruhája káprázatos alakban simult idomaira. a haj aranyszőke függönyként keretezte arctalan fejét. Hófehér karját felém emelte, a fejét oldalra biccentette, intett az ujjaival, a testem összerándult. A nő, mint egy mágnes vonzott maga felé, de a lábaimat a földbe mélyesztettem. A meztelen lábujjaim mélyen felszántották a kemény talajt. A csontok bombaként robbantak szét a lábfejemben. Sikítottam, de a nő egy ujj mozdulattal elhallgattatott. A földre estem a lába elé, lehajolt, éles körmökben végződő kezével felrántotta a fejemet, a körmei nyomán mély sebekből szökött elő a vérem. Lemondó mozdulattal felemelt és a tóba dobott. Küzdöttem, de a semmiből háborgó habok törtek rám. Sikoltottam, levegő után kapkodtam, de a levegő kiszökött a tüdőmből és a helyére az agresszív víz tört be. Fuldokoltam, a nő rám emelte a kínzó ujját...

- Mi a büdös franc történt? - üvöltötte Noel.

Folytatása következik
VW