9. Fejezet

Sziasztok! Ismét hoztam egy kalandokban és izgalmakban gazdag új részt. Kicsit szét voltam csúszva mostanában, de próbáltam a lehető legjobbat kihozni  helyzetből és tökéleteset alkotni. Nem mondom, hogy jól írok, hogy megfelelő szavakat használok, vagy, hogy értelmesen és élvezhetően fejezem ki magam, de az oldalmegjelenítések mindig adnak egy apró önbizalom fröccsöt. Most 319 oldalmegjelenítésnél tartunk, ami szerintem egy hihetetlen szám, örülök, hogy ekkora az érdeklődés és köszönöm, hogy időt szenteltek az alkotásaimra. Kérlek írjatok véleményeket, és nyugodtan kritizáljatok, hisz senki sem tökéletes és az észrevételekből tudunk fejlődni.....

Az esőcseppek mély pocsolyákba gyűltek a parkoló betonján. A fekete tornacipőm minden lépésemnél hangosan csattogott az aszfalton. Hope fekete szegecses tűsarkúja szinte taszította a felgyülemlett vizet, kezében kecsesen egyensúlyozott egy csipkeernyőt.

- Miért kerülnek el a vízcseppek? – hangomat elnyomták a ritmusosan doboló cseppek zaja

- Egy fiatal lány több száz éve megmentett egy csapdába esett fűrészbaglyot a vadászoktól. A madár háláját három ajándékban fejezte ki és ezzel létrehozta a szenitorok évszázadokra visszavezethető nemzetségét. A három adottság között a halhatatlanság, a biológiai tulajdonságok módosítása és a madarak titkos ereje rejlett. Ezért tudjuk megváltoztatni a kinézetünket, a korunkat, a nemünket illetve a betegségeket is könnyű szerrel gyógyíthatjuk, de az embereket csak szabályok betartása mellett gyógyíthatunk, mert túl feldolgozhatatlan számukra az erőnk.

- Mi a madarak titkos ereje? – kérdeztem. Hope pillantása a borongós égre esett. Elmélyülten tanulmányozta a felhőket, mielőtt válaszolt volna.

- Minden szenitor pár, akik reagáltak egymásra, elnyerik egy madár „bizalmát”. A madár az erejét és az elemek feletti uralmat adja a párok kezébe. A tűz, a víz, a levegő, a föld és a lélek. A madár ereje mind addig ismeretlen, míg az első toll meg nem jelenik a lány nyakában. – alaposan megfigyeltem Hope-ot és két vékony lánc futott a nyakában, de a medálok a ruha rejtekébe húzódtak.

- Téged megtalált a párod? – sokáig nem felelt, a gyűrűjét forgatta az ujján, de elsuttogta a választ szorosan összepréselt ajkai közül.

- Igen.

- Ma az erőd?

- A fekete kolibri választott. Soha nem hallanak róla az emberek, mert gyorsabb a képzeletnél. A gyorsaságát kaptuk.

- Hogy hívják?

- Adam Kelly. Este találkozhatsz vele. – dünnyögte lezseren, miközben a gondosan ápolt fekete körmeit piszkálgatta, láthatatlan hibákat keresgélve.

- Mi? – döbbenetem élesen csengett a kérdésemben.

- Este bulizni megyünk. – jelentette ki Hope. A motorok felhördültek az agyamban.

- És a kiképzés?

- Ne nevetess. Öt perc alatt elsajátítottál egy olyan képességet, amihez másoknak hónapok kellenek. Nem ehhez vagyok szokva, de ideiglenesen megteszi. – rosszalló grimaszba torzultak lágy vonásai, mert időközben elértünk a nagyszüleim házához. A komoly ház két évvel ezelőtt még a királyi vért megszégyenítő eleganciával tündökölt, most koronájától megfosztott, meggyalázott császárként pusztult el az erdő elrejtett mélyén. Hope fellépdelt a lépcsőn, a lécek sírtak magas sarkúja kegyetlen szúrásai alatt. Hope leguggolt a vadrózsák feltörő hajtásai. A ruhája szétterült a poros fán, kinyújtotta az ujjait, és finoman megérintette az egyik levelét. Hirtelen mozdulattal elrántotta ujjait és egy hegyes tüskével megkarcolta a hibátlan bőrét. Fehér csík húzódott a világos bőrön, de pár másodperc múlva a vágást elöntötte a vörös vér. Kibuggyant a mederből és végig csorgott az ujjpercein. Mielőtt lecsöppenhetett volna a deszkákra, vakító fény csillant meg az igéző folyadékban és lángra lobbant. A láng nem égette meg a bőrét, átlebegett az indákra és versenyt futva száguldott az indákon, felgyújtva a szárakat, leperzselte a leveleket és az elszáradt virágszirmok maradványait. Az egykor mesés növény hamu halmokban hevert a verandán. Hope mit sem törődve az erejével, unottan összecsapta a tenyereit és mindent elsöprő szél kerekedett. A pólómat szaggatta a szél, a pázsitról pillanatok alatt bukfencezve repültek el a száraz levelek. A por fojtogató felhőbe tömörült és önálló lényként eltávozott az addig birtokolt felségterületéről. Amikor az utolsó pókháló is tétován elszakadt, Hope egy csettintéssel megszüntette a bömbölő vihart.

- Sokkal jobb. Ne állj ott úgy, mint aki életében először látott egy kis szellőt. Sok dolgunk van, haladj. – Hope a levegőben tartotta a kezeit, mint aki retteg az esetleges bacilusoktól és a gondolatai erejével becsapta a bejárati ajtót. Belépett a házba, magas sarkúja vészjóslóan kopogott, szemét végig jártatta a ház minden látható négyzetcentiméterén, szépen ívelt szemöldöke gondterhelten emelkedett fel.

- Tény, hogy a nagyszüleidnek jó ízlése volt, de rosszabb, mint vártam. A sok por és pókháló elrontja a fenséges összhatást. Majd később kirendelek egy felújító brigádot, de most fel kell készülnünk a bulira. – leült a kanapéra és pillantása megakadt Noel pólóján, amit tegnap este ejthetett ki a kezéből. Ismét rám esett a vallató tekintete, amivel egy sziklát is szóra bírt volna.

- Ti ugye nem….?

- Dehogyis! – kiáltottam a hangomat fűszerezve sértődöttséggel és felháborodással.

- Szerencse. Amilyen gyorsan csak tudod verd ki a fejedből, azt az idiótát. – közölte átlagos beszédstílusához viszonyítva barátságosan. Lehuppantam mellé és feltettem a sorsomat megpecsételő kérdést.

- Akik reagálnak egymásra, azoknak össze kell kötniük az életüket?

- Nehéz kérdés, mert ha egy pár között nincs harmónia és bizalom, az erő elszabadul és felmérhetetlen károkat okozhat. De nem írják elő a szabályok, hogy szerelmi kapcsolatnak is ki kell alakulnia. – megemésztettem a hallottakat, de valami felkeltette a nyughatatlan kíváncsiságomat.

- Nem kérdezed meg, hogy reagáltam-e Noelre?

- Felesleges rákérdeznem a nyilvánvalóra. De ne szomorkodj ennyit, Noel nem ér meg szükségtelen próbálkozásokat. Amit tett kiábrándító, bosszút érdemel.. – Noelnek kijárt az a fájdalom, amit a szívem darabokra szaggatásával okozott. Fellobbant az eltökéltségem és elsöprő áradatokban öntött el a gonoszság.

- Legyen. Mit kell tennem?

- Ez a beszéd, kislány! Először választunk neked egy lélegzetelállító ruhát, és bulizni megyünk.

- Ne haragudj, de ez miben segít?

- Butus, oda megyünk, ahol Noel inni szokott. Minden este ott számolgatja az átkozott perceit, de ha belebegsz ebben a szemet kápráztató ruhában…- egy apró zacskót húzott elő a háta takarásából, meglebegtette előttem és az ölembe ejtette. Belenyúltam és egy csipkés anyag tekeredett az ujjaimra. Kiemeltem és magam elé tartottam a csipke pántok bonyolult szövevényéből álló falatnyi ruhát. Öt napja reflexből nemet mondtam volna, de a bosszúvágy elragadott a józanész határáról és a köd csak akkor oldódott fel a szemem előtt, amikor a tükörbe megpillantottam magam indulás előtt. A ruha alig fedte el a domborulataimat, az arcomat befedő vakolat minden ártatlanságot elűzött a vonásaimból, a hajam laza hullámokban omlott a vállamra és a ruhára. A lábaim életveszélyes magas sarkúba voltak bújtatva. Összességgében az egykori barátnőim egyik másolatának tűntem, meghintve egy csipetnyi ribancos hatással.

- Hope ebben nem mehetek, röhejesen festek. – rángattam a combomhoz simuló csipkét, hátha pár centimétert nyújthatok rajta.

- Dehogynem, ha nem jössz a lábaidon, Adammal kivonszolunk és belökdösünk a bárba. – csak a nevét kellett megemlíteni, mert kopogás nélkül lépett be az ajtón. A srác Hope tökéletes kiegészítője volt. Éj fekete haját bezselézte, sötét szeme lélektükörnek is kiválóan funkcionált volna. Fekete pólójához, bőrdzsekit húzott, kopott-szakadt fekete farmer feszült izmos lábain.

- Sziasztok, kész vagytok? Indulhatunk? – hangja mély basszusa Hope karjára libabőrt csalt, ellenállhatatlan mosollyal koronázva.

- Szia. – köszöntem félénkebben, mert eszembe jutott Hope Adam érkezése előtti mondata, és nem akartam egy zsákként végezni Adam vállán.

- Te vagy Noel Park híres választottja? – arcára pimasz és kárörvendő mosoly ült ki.

- Adam! – Hope erőteljesen rácsapott az izmos vállára.

- Mi van? Az a srác egy balfék, ha elveszít egy ilyen lányt. – Hope és Adam jelentőség teljes és bensőséges pillantást váltottak.

- Induljunk, mielőtt megbánom, hogy belepasszíroztam magam ebbe az érszorítóba.

* * *

Útközben megismertem a vicces és kifejezetten okos Adam-et, aki a világ legédesebb módján rajong Hope - ért, aki szintén az elvarázsolt szerelmesek páholyát erősíti. Adam, mint kiderült játszik az iskolai focicsapatban, de kosarazik is és rengeteg harc művészeti sportot űz. Többek között han mu do-zik is. Megbeszéltünk egy meccset és közben elértünk a lepukkant bárhoz, ami a város alvilági oldalán tornyosult. A téglaépület kívülről nem adott okot bizalomra, főleg a széttört üvegek, a felgyülemlett szemét, a szétdobált csikkek és a kelleténél többet fogyasztott és józanodó vendégek miatt. Elhaladtunk a füttyögő és undorító megjegyzések mellett és beléptünk a füst és áporodott, dohos szagú helyiségbe. Balra egy több méter hosszú aranyozott pult terpeszkedett, előtte bárszékek sorakoztak. Jobb oldalon egy hatalmas mahagóni asztal terpeszkedett, amit körbeült egy hangosan nevetgélő társaság, az asztal minden pontján üres poharak gyülekeztek. Hangos ritmikus rock zene csábította be a vendégeket a nagyterembe. A földön törött poharak szilánkjai és cigi csikkek fedték a koszos padlót. Egy alkohol szagtól bűzlő, lengén öltözött bőr ruhás lány dülöngélt a mosdók irányába, de közben nekem ütődött, nevetgélve kért elnézést és tovább masírozott. Rémülten fordultam meg, de Hope és Adam felszívódtak. Hát persze, amikor igazán szükségem lenne rájuk meglépnek, tipikus. Összeszedtem magam, maradék büszkeségemet felhasználva, visszafordultam a pult irányába és dinamikus, határozott léptekkel megközelítettem a felszabadítást ígérő pultot. Befurakodtam egy összemelegedett pár és magányosan szomorkodó srác közé, felkönyököltem a pultra, felvettem a csábító mosolyomat és erősen szuggeráltam a pultos srácot.  Hamar meguntam a várakozást és erőteljesebb módszerhez folyamodtam.

- Hééééé! – a srác mogorva nézéssel lépdelt felém, de a dekoltázsom láttán minden haragja elillant és flörtölő nézéssel mérte végig a testemet.

- Mivel szolgálhatok? – nevetségesen pukedlizett hangosan felnevettem, mint aki alapozott már a buli előtt, így kevésbé valószínű, hogy elkéri a személyimet.

- Egy vodkával, tisztán.

- Nem vagy te túl fiatal? – a gondolataiba suttogtam a válaszomat, hogy ne kételkedjen. Teljesen ösztönösen jött a reakcióm, nem is gondolkodtam, csak cselekedtem.

- 21 vagyok.

- Helyes. – az elme trükköm bevált és még szélesebben elmosolyodtam, a srác visszamosolygott, kitöltötte az italt és elém csúsztatta, a szemébe néztem, megérintettem a poháron pihenő kezét és átcsúsztattam a bankjegyeket.

- Később találkozunk. – kacsintottam és lecsúsztam a pultról, a számhoz emeltem az italt, kinyitottam az ajkaimat, megdöntöttem a poharat és az égető folyadék elöntötte a számat, lecsorgott a torkomon és szétáradt bennem az alkohol okozta bizsergés. Lecsaptam a poharat a pultra és megfordultam, de egy dühtől tajtékzó szempárba ütköztem.

- Mégis mit képzelsz, 17 évesen, egyedül egy bárban vodkát iszol egy ilyen ruhában? – üvöltötte Noel haragtól megrészegülve. A vodka bátorsággal öntött el, de a bosszú mámoros íze sokkal jobban égetett.

- Mi közöd hozzá? – elkapta a könyökömet és a kijárat irányába vonszolt.

- Elég sok. A párom vagy, a másik felem. – kirántottam az erős szorításból a karomat és ellöktem.

- Fogadjunk, hogy ezt mondtad Tiffanynak is. – méltóság teljesen megfordultam volna, ha Noel nem akar hosszas prédikációba kezdeni.

- Semmit nem érzek, és nem is éreztem Tiffany iránt, csak egy játék volt.

- Értem, ezek szerint én is egy játék voltam.

- Te sokkal több vagy ennél. Te az életem része vagy. – meg akarta érinteni az arcomat, de elfordítottam a fejem.

- Most már nem. Légy szíves, hagyj fel a gyerekes féltékenységeddel és keress más buta libát barátnőnek. – nem tétováztam, hátat fordítottam és a legbüszkébb járásommal elvonultam a nagyterembe. A teremben a testek összetapadtak az izzadtságtól, de félre löktem az utamba álló pogózó tagokat és belevetettem magam a táncparkett örült forgatagába. A lányok nevetségesen riszálták a csípőjüket, a fiúk pedig nyál csorgatva bámulták a rángatózó csípőket.

Senkivel nem törődve ugrálni kezdtem a zene ritmusára. Sokáig ugráltam, néha kimentem egy-egy vodkáért, vetettem egy-egy leereszkedő pillantást Noelre, aki a haragtól szinte felrobbant. A negyedik vagy ötödik vodkámat kértem ki, amikor észrevettem Cody Bex-t a foci csapat kapitányát. Pár sráccal iszogatott, akik nem a mi sulinkba jártak. Cody népszerűbb volt a polgármesternél, mindenki róla beszélt, minden lány róla álmodozott, a fiúk a saját karjukat odaadták volna, ha Cody rájuk köszönt volna. Helyes volt a kisfiús mosolyával, a meleg barna szempárral és a szőkés barna hajával. A pólója alatt izmok domborodtak a sokévnyi focitól. Elég régre visszanyúlt a közös múltunk. Mindig próbált randira hívni, de mindig le kellett mondanom az edzések miatt. Párszor elmentünk moziba és nagyon jól éreztük magunkat. Nem titkolom, hogy egy időben többet éreztem iránta barátságnál, de sosem volt elég merszem megmondani neki. A vodka meghozta a bátorságomat és odabillegtem hozzájuk.

- Sziasztok, nem zavarok? – kacéran mosolyogtam a fiúkra, akiknek meglepetésükben kikerekedett a szemük és tekintetük a mellemre tapadt. Cody unottan fordult meg, de az arca felragyogott, amikor meglátott.

- Olivia! Te itt? – megdöbbenés játszott a vonzó ajkain.

- Most jöttem a barátaimmal, itt hagytak, de nem volt kedvem haza menni, olyan jó a hangulat. – csuklottam egyet és bájosan felkuncogtam.

- Be vagy rúgva? Mennyit ittál? – aggodalom torzította el az arcát.

- Csak pár vodkát ittam. – még mindig kacarásztam, de megszédültem és az asztalba kellett kapaszkodnom.

- Mennyit?

- Négyet vagy ötöt vagy hatot, nem emlékszem. – ismét elnevettem magam.

- Szent isten, te lány. – Cody magához húzott és átölelt.

- Gyere velem táncolni! – elmélyültem a barna szemeiben és arany pöttyöket fedeztem fel bennük.

- Mi? – sütött róla a rémület, mert Cody nem szeretett táncolni.

- Kérlek.

- Nem. Tudod, hogy nem táncolok. – a fülembe suttogta, de a szemében vidámság csillant.

- Egy ilyen bájos kérésnek nem mondhatsz nemet, Bex. – az egyik haverja lökött rajta egyet és Cody beletörődően intett egyet. A derekamra tette a kezét és a táncparkettre vezetett. Egy pörgős számot játszottak éppen. A csípőmet a zene ritmusára kezdtem rázni, beleéltem magam a dallamba, hozzádörgölőztem Codyhoz és a testemet átadtam a vodka és a zene hatásának. Meleg lehelet csiklandozta a nyakamat.

 - Őrületesen vonzó vagy. – puszikat halmozott a nyakamra, megfordultam és átöleltem a nyakát. A válla fölött Noel szőke üstökét pillantottam meg, amint éppen egy szőke cicababával enyelgett. Elöntött a féltékenység és az egyetlen fegyveremhez folyamodtam. Lecsúsztam a testén, kihívóan belenéztem a gyönyörű és barátságos szemeibe, majd az ajkára vándorolt a tekintetem és rátapasztottam az ajkaimat az ajkaira. Whiskey és vodka keveredett a szenvedélyes csókunkban. Hosszú percekig csókolóztunk, kizártuk a külvilágot. Cody istenien csókolt, de akaratlanul is Noel mennyei ajkai jutottak az eszembe. Mielőtt elváltunk volna, elkaptam Noel féltékenységtől áztatott szemeit. A jelenetünk után számot cseréltünk és elköszöntünk, a szemem Hope arcán állapodott meg. Elismerően biccentett, mert látta a búcsúcsókunkat Codyval. Elindultam Hope-hoz, de egy alak lépett mellém, közelebb hajolt és halkan versenyre hívott.

- A játék folytatódik, szivi. – Noel a szőke cicabábával az oldalán kivonult a bejáraton.

Folytatása következik
VW